A legutolsó bejegyzés évekkel ezelőtt íródott itt a blogon, de próbálom ott folytatni, ahol akkor abbahagytam.

Az események egy családi nyaralás során kezdődtek, amikor is észrevettem, hogy az alsónadrág hátsó része enyhén (vagy kicsit jobban) véres. Gondoltam sok mindenre de legkézenfekvőbbnek az aranyeret gondoltam (fogalmam sem volt, hogy mi az, még sosem volt, annyit tudtam, hogy az is "arrafelé" szokott lenni, és előfordul, hogy vérzik).

Nyaralás után felkerestem egy helyi sebész orvost a magánrendelésén, majd elmondtam és megmutattam, hogy mi a probléma. Azonnal felismerte, mondta, hogy ez sinus pilonidalis, vagyis a szőr nem tör ki a bőr felszínére, hanem befelé nő, ott gyulladást, gennyesedést okoz, ezután sipoly formájában a bőrön is jelentkezik, ami gyakran vérzik, főleg ha valamilyen sérülés éri. A doktor rögtön közölte is a megoldást: helyi érzéstelenítés, szőr eltávolítása. Ekkor az asszisztens megjegyezte, hogy: "Doktor úr, emlékszik arra a fiatal sofőrre, neki is ez van, félévente jár hozzánk tisztíttatni." Bíztató!

Megkezdődött a műtét, injekció a műveleti terület környékére, majd vágás, kiszedte a szőrszálakat és varrattal zárta a sebet. Szerencsére (ez alkalommal még) semmit nem éreztem az egészből. Azt javasolta, hogy otthon hideg borogatást, esetleg fájdalomcsillapítót alkalmazzak az érzéstelenítő hatásának elmúlása után, 3-4 hét múlva pedig menjek vissza kontrollra.

Mikor megjelentem a kontrollon, közölte, hogy sajnos a helyzet nem javult, így újabb és mélyebb beavatkozás szükséges. Újra érzéstelenítés, vágás, majd olyan mélységekben dolgozott, ahol már nem hatott az érzéstelenítő. Rendkívül fájdalmas tortúra volt, ráadásul egy eret is sikerült elvágnia, amit az érzéstelenítés nélküli területen sütött össze, így azt is teljesen éreztem. A végén a seb összevarrása felüdülés volt, mert azt legalább nem éreztem. Ezután fájdalomcsillapítás otthon, majd pár hét múlva menjek varratszedésre. Az csak hab volt a tortán, hogy édesanyámnak naponta egy Betadinos tisztítópálcával ("fülpiszkáló") kellett újra és újra kitisztítani a sebet, ami szintén nem volt egy fájdalommentes művelet,  A sebész a helyi kórházban (ahol dolgozott) a sürgősségi osztályon végezte a varratszedést majd közölte, hogy most már jó lesz. Örültem is neki, de nem sokáig, mert pár hónap után újra jelentkezett az ismerős (v)érzés. 

Innen már a történet második etapja kezdődik, amit a következő bejegyzésben taglalok.